A mai világban a Colmar egyre aktuálisabb téma, és a társadalom széles körének figyelmét felkeltette. A Colmar megjelenése óta vitákat, vitákat és ellentmondásos véleményeket váltott ki, motiválva a szakértőket és az érdeklődőket tanulmányaik és megértésük elmélyítésére. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Colmar-hez kapcsolódó különféle dimenziókat és szempontokat, elemezve annak hatását a különböző területeken és ágazatokban, valamint egyéni és kollektív szintű következményeit. Interdiszciplináris megközelítésen keresztül különböző nézőpontokból közelítjük meg a Colmar-et, átfogó és naprakész jövőképet kínálva a ma oly nagy érdeklődést kiváltó témában.
Colmar (kiejtés: kɔlmaʁ) város Franciaország északkeleti részén, Elzász régióban, Haut-Rhin megye központja. A Vogézek hegyláncánál elterülő település Strasbourgtól 64 kilométerre dél-délnyugati irányban helyezkedik el, a Lauch folyó mentén, melyet egy csatorna köt össze a Rajnával
A legelzásziabb városnak tartják sokan ezt a nagy történelmi múltú települést, amely Nagy Károly óta a királyok kedvelt városa, nevét a királyi palota egyik tornyáról, a galambok tornyáról kapta.
Története
Colmar polgárai sok csatát vívtak szabadságukért, lelkes támogatói voltak a szabadság és a francia forradalom eszméinek. Egy ideig Voltaire számára is ez a város adott lakóhelyet. 1870 után német birtokba került, 1945 után lett ismét Franciaország része.
Maison des Arcades – két nyolcszögletű toronnyal szegélyezett épület, 1609-ben épült. Vele szemben található szökőkút a város szülötte, Frédéric Bartholdi alkotása, Lazarus von Schwendi emlékét örökíti meg.
Ancienne Douane – a régi vámház, 1480-ban épült. Emeleti nagyterme volt a Décapole, a feudális uralom ellen a XIV. században összeszövetkezett tíz elzászi szabad város tanácsának ülésterme.
Maison Pfister – árkádos, galériás, tornyos, freskókkal díszített épülete 1537-ből való, egy tehetős polgárcsalád háza volt.
Ancien Corps de garde – 1575-ben épült a város régi laktanyája, szép reneszánsz loggiával.
Maison Adolphole – a legrégebbi ház a városban, 1350-ben épült.
Collégiale St-Martin – a jellegzetes elzászi vörös mészkőből épült, díszes majolikacserepes templom a XII-XIV. századból, homlokzatát csak egy torony díszíti. Furcsa toronysisakja, a kínai kalap alatt hatalmas napóra látható. A legértékesebb része a jobb oldali kereszthajó kapuja, alul román, felül gótikus timpanonnal, 143 alakból álló szoborcsoporttal. Baloldalt a negyedik alak maga a szobrász, Maisters Humbret.
Église des Dominicains – alapkövét Habsburg Rudolf császár rakta le 1283-ban, de az építkezés csak jó kétszáz évvel később fejeződött be.
Musée d’Unterlinden – az ország egyik leghíresebb múzeuma. Az egykori kolostorépület a XIII. századtól az Ágoston-rendi, majd dominikánus barátok kolostora volt, a francia forradalom során lakatlanná vált majd az 1848-as forradalom idején laktanya lett belőle, végül 1853-ban nyitotta meg kapuit múzeumként. Itt található a késő középkor és a kora reneszánsz elzászi művészetének legjelentősebb gyűjteménye, köztük olyan művészek alkotásai, mint Martin Schongauer, vagy Matthias Grünewald. Legnagyobb kincse Matthias Grünewald világhírű alkotása, az isenheimi szárnyas oltár(Retable d’Issenheim), amelyet a közeli kisváros (Issenheim) templomából a francia forradalom éveiben menekítettek át Colmarba.
Fontaine du Vigneron – Bartholdi másik szökőkútja a folyópart közelében áll, és az elzászi borok dicsőségét hirdeti.