Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk és elemezzük a Választófejedelem témát. A Választófejedelem eredetétől napjaink relevanciájáig, a társadalom különböző aspektusaira gyakorolt hatásán keresztül az érdeklődés és a vita témakörévé vált világszerte. A következő sorokban megvizsgáljuk annak időbeli alakulását, a különböző összefüggésekben való következményeit és a lehetséges jövőbeli perspektívákat. Minden bizonnyal a Választófejedelem olyan téma, amely érdemes figyelmet szentelni és elmélkedni, és izgatottan várjuk, hogy ebben a cikkben tanulmányozzuk.
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
A Német-római Birodalom azon fejedelmei, akik a 13. század közepétől a német királyt, illetve a német-római császárt választották. Az uralkodót a birodalom megalapításától, azaz a Karolingok kihalásától (962) választották, de 1125-ig, a száli frank dinasztia kihalásáig mindig az elhunyt király fiát, testvérét, vagy más közeli rokonát ismerték el uralkodónak. A testület eredete vitatott, először a Sachsenspiegelben (a német középkor legrégebbi jogkönyvében, 1220–1235 körül) említik. Eredetileg az összes német uralkodónak választójoga volt, majd ezek számát fokozatosan csökkentették, és 1239 körül rögzítették a választófejedelmek listáját. A cseh király választójogát sokáig vitatták, de a gyakorlatban szinte mindig szavazott.
A választófejedelmek jogait és szerepét IV. Károlyaranybullája véglegesítette 1356-ban. A választófejedelmek:
Egyúttal kinyilvánította azt is, hogy minden uralkodóháznak csak egy-egy ága kap választójogot. Országukat nem lehetett megosztani, a méltóságot az elsőszülött örökölte, a választófejedelem saját országában felségjogokat gyakorolt. Ezek az intézkedések megnövelték a választófejedelmek politikai önállóságát: jelentős részben ennek köszönhető a német királyok (császárok) hatalmának csökkenése.
A királyválasztás jogát a 15. század végéig egyénenként, később testületileg gyakorolták. Később ugyan már nem gyűltek össze évente, de a testület a középkor végéig felelősséget vállalt a birodalom egységéért. A VI. Orbán pápával1378-ban kötött egyezménnyel Róma iránt érzett hűségüket is biztosítani próbálták.
A Német-római Birodalom története folyamán a választófejedelmek köre többször változott:
1648. október 24-én a vesztfáliai békévelPfalz visszakapta választófejedelmi címét, de Bajorország is megtarthatta azt, így a választófejedelmek száma nyolcra emelkedett.
A napóleoni háborúk szétzilálták a birodalom szervezetét. 1803-ban, az 1801. február 9-eilunéville-i béke következményeként az egyházi választófejedelemségek javait szekularizálták, a mainzi érsek fejedelemségén kívül az összes egyházi fejedelemséget megszüntették. A mainzi érsek székhelye Regensburgba került át. Négy új világi választófejedelemséget alakítottak: Baden, Württemberg, Hessen-Kassel és Salzburg. Ezzel a választófejedelemségek száma tízre emelkedett, de ennek már nem volt jelentősége, mert a német-római császári cím megszűnésével (1806. augusztus 6.) a választófejedelmi méltóság is lényegében megszűnt. Csak a hesseni választófejedelem tartotta meg ezt a címet 1866-ig, amikor országát bekebelezte Poroszország. 1875. január 6-án halt meg az utolsó választófejedelem, a hesseni Frigyes Vilmos.